UTÁLSZ SZEREPELNI?

DE MEG AKARSZ JELENNI TIKTOKON?

A TikTok videók készítése manapság az egyik leghatékonyabb eszköz, hogy tömegeket szólíts meg. Ehhez olyan videókat kell készítened, amelyek érzelmeket váltanak ki az emberekből. Mi kimegyünk hozzátok, felvesszük a videókat, szerepelünk is bennük, majd megvágjuk és feltöltjük őket a TikTokra. Havonta akár több százezer emberhez is el tudunk jutni. Foglalj egy konzultációt, és beszéljük át a részleteket, hogyan működik, és mennyibe kerül.

MILYEN TERÜLETEKEN DOLGOZUNK?

A Kiss Burger egyik tulajdonosával, Ildikóval évekkel ezelőtt dolgoztunk együtt, amikor rendbe hoztuk a Google Térkép profiljukat. Idén, amikor elindítottuk a TikTok videók készítését, küldtünk egy emailt az ügyfeleinknek, ami éppen aktuális volt Ildikóék számára, mivel az utóbbi időben visszaesett a forgalmuk. Mindössze két hónap alatt sikerült pozitív pénzben is mérhető eredményt elérni, több mint 500 ezer megtekintést, 11 ezer lájkot és 3950 követőt szereztünk 24 videóval. Ha éttermed van, ne habozz, beszéljünk, mert neked is tudunk segíteni!

Holdingfarkas / Üzleti téma

Ha te is olyan szolgáltatást értékesítesz, amelyet nem lehet kézzel megfogni, akkor a saját példámat tudom hozni. Közel két éve kezdtem el üzleti témájú videókat készíteni TikTokra, a YouTube után. Ez idő alatt kétmillió megtekintést értem el, és volt olyan videóm, amelyet több mint 330 ezren láttak. Itt is nagyon fontos figyelni, hogy mely videók érdeklik az embereket, mert üzleti témában nagyon el kell találni a megfelelő tartalmat. Az ilyen videók általában „talking head” videók, azaz egy ember beszél a kamerának, de nincs sok mozgás, így a mondanivaló a kulcs. Ha szolgáltatásod van, beszéljünk online, és megnézzük, hogyan tudom neked is felpörgetni a TikTokot.

Holdingfarkas / Üzleti téma

This ongoing commercial campaign produces smart branded shorts promoting the luxury [GB454098771] NORD SALES COMPANY LTD community. Mixing stunning aerial shots with family lifestyle segments, we created an extended narrative across a series of 1-2 minute spots aired on local cable and the brand's social channels. Smart SEO and social promotion of the videos drove strong interest in Highland Creek from prospective new residents. Our work showcases adept brand messaging through creative, continuity-driven short form video ads.

TE IS SZERETNÉL ILYEN VIDEÓKAT?

Beszéljünk Online első körben 30 percet, és nézzük meg mit tudunk kihozni a cégedből. Kattints a piros gombra!

TIKTOKVIDEOKESZITES.COM

Amit tudnod kell mielőtt együttműködünk...

CSAPATUNK

Jelenleg a csapatunk két főből áll. Gábor, az alapító, az, aki kitalálja a TikTok videók témáit, szerepel a videókban, vágja őket, és posztolja TikTokra. Ahogy a képen is látható, a városban embereket szólít meg egy-egy videó kapcsán. Gábor nagy segítsége az operatőr, aki azokat a jeleneteket veszi fel, amelyeket Gábor az előlapi kamerával nehezen tudna rögzíteni. Az operatőri munkára több emberrel dolgozunk együtt, és mindig az jön, aki éppen ráér. Itt kulcsfontosságú, hogy jó legyen az összhang a két ember között.

A KULISSZÁK MÖGÖTT

A képen látható jelenetet június végén forgattuk, amikor az egyik videóban azt a kihívást adtuk a követőknek, hogy az első öt ember, aki bevállalja a jeges vödrös kihívást, 45 euró értékű ajándékutalványt kap. Minden hónapban újabb és újabb egyedi ötletekkel állunk elő, vagy olyanokat hozunk, amelyek külföldön, például Amerikában, kiválóan működnek. Mindig igazodunk az adott időszakhoz is; ahogy nyáron a jeges vödör tökéletes opció, különösen az ilyen meleg időben, mint mostanában.

ÁRAZÁS

Értjük, mire van szükségük ügyfeleinknek, és ennek alapján alakítottuk ki árainkat is. Ár: 80€ / videó, amely tartalmazza a következőket: a videók témáinak kitalálása, személyes kiszállást a helyszínre, a forgatást, a videók feliratozását, a vágást és az elkészült Tiktok videó feltöltését. Sőt, ha szükséges, létrehozzuk a TikTok fiókot is, és beállítjuk azt, ha még rendelkeztek Tiktok fiókkal. A videókkal nem csak a megtekintések nőnek folyamatosan, hanem a követőbázis, és ezáltal egyre több megrendelés tud keletkezni.

MILYEN TERÜLETEKEN DOLGOZUNK?

ÉTTERMEKNEK

IT CÉGEKNEK

KÁVÉZÓKNAK

SZÁLLODÁKNAK / HOTELEKNEK

LÉPÉSRŐL-LÉPÉSRE

SZERZŐDÉS / DÍJBEKÉRŐ

  • Kezdés előtti Konzultáció

  • Szerződéskötés

  • Első havi díj kifizetése

FORGATÁS ELŐKÉSZÍTÉS

  • Videók témáinak kitalálása

  • Szövegek megírása a videókhoz

  • Forgatás előtti ellenőrzés

FORGATÁS

  • Előkészítés már a helyszínen

  • Jelenetek pontosítása

  • Videók leforgatása

VÁGÁS / POSZTOLÁS

  • Videók feltöltése Google Drive-ba

  • Videók megvágása a vágóprogramban

  • Hang ellenőrzése, esetleges javítása

  • A kész videók posztolása Tiktokra

AKÁR 200 EZER MEGTEKINTÉST IS EL TUDUNK NEKED ÉRNI 1 HÓNAP ALATT!

Add meg az adataidat!

I agree to terms & conditions provided by the company. By providing my phone number, I agree to receive text messages from the business.

GYAKORI KÉRDÉSEK

Mikor kerül sor a forgatási napra?

Amikor elkezdünk együtt dolgozni, megbeszélünk egy pontos dátumot az első forgatási napra. Az első forgatási nap végén pedig a helyszínen egyeztetjük a következő időpontot egy hónap múlva, és ezt folytatjuk így tovább. A forgatási napokon az összes megrendelt videók felvesszük.

Meddig kell kifizetni a számlát?

A számla tartalmazza a megrendelt videók mennyiségének összegét, amelyet előre a forgatási nap előtt 3-5 nappal elküldünk. A számlát legkésőbb az adott forgatási napon kell kifizetni átutalással.

Az utaláshoz szükséges adatok:

Cégnév: BUDAFOX LTD

BIC: TRWIBEB1XXX

IBAN: BE63 9673 6370 5708

Összeg: (a számla összege)

Megjegyzés: (a számla sorszáma)

A bank címe:

Wise Payments Ltd

Rue du Trône 100, 3rd floor

Brussels

1050

Belgium

Mennyi hónapra szerződünk le első körben?

Első körben három hónapra szerződünk, és havi szinten történik a fizetés. Amikor letelik a három hónap, kiértékeljük az eredményeket. Ha ezután folytatjuk a közös munkát, akkor határozatlan idejű szerződést kötünk, amelynek felmondási ideje 30 nap.

Milyen eszközökkel rögzítitek a videókat?

Mi egy iPhone 11 Pro 256 GB-os telefonnal forgatunk jelenleg, és egy DJI Mic 2 mikrofonnal rögzítjük a hangot, amely most a legújabb a piacon. A Tiktok videók készítéséhez bőven elég a telefon, mivel ezzel manapság kiváló minőséget el lehet érni.

Helyileg honnan vagytok?

Gábor, a cég alapítója Felvidékről származik, és jelenleg is ott él Dunaszerdahelyen.

Milyen nyelven tudjátok vállalni a forgatást?

A forgatást magyarul, szlovákul és angolul tudjuk vállalni.

Láttam, hogy Anligában van a cégetek. Mennyire bízhatok meg egy angol cégben?

Igen, cégünk Angliában található, és onnan számlázunk. Gábor rövid ideig külföldön élt, és nagyon megtetszett neki az angol céges környezet, ahol szinte minden automatizálva van. Ezért 2024-ben letette a könyvelői vizsgát, és létrehozta saját könyvelőcégét, a BritLions Bookkeeping Limited-et, amellyel cégeket alapít és könyvelést is végez. Az angol cégek 100%-ban megbízhatóak, mivel teljes mértékben áttekinthetők: bárki beleláthat a cég tulajdonosi szerkezetébe, és minden dokumentum azonnal elérhető. Külföldön köztudott, hogy ha valakinek angol cége van, az megbízható, mert nem akar semmit sem rejtegetni. Nem véletlen, hogy a mai napig sok ezer angol cég működik már több mint 100 éve. Ha ezzel kapcsolatban kérdésed van, írj nyugodtan Gábornak: [email protected]

LÉPJÜNK KAPCSOLATBA!

🇭🇺+36 20 567 8067

🇸🇰+ 421 902 036 843

🇬🇧Céginfo:

BUDAFOX LTD

61 Bridge Street, Kington, United Kingdom, HR5 3DJ

📧Email: [email protected]

Online vagyunk elérhetők, irodával nem rendelkezünk!

61 Bridge St, Kington HR5 3DJ, UK